Kifejthetik véleményüket az érdeklődők
Útjára indult a Jó állam
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közölte: elindult a Jó állam fórum, ahol az állam működésével kapcsolatban fejthetik ki véleményüket az érdeklődők; az első napon ezt csaknem 200-an tették meg.
Kézről kézre jár
Svédország - A világ legdemokratikusabb Twitter-fiókja
Kézről kézre jár a világ legdemokratikusabb Twitter-fiókja Svédországban: minden héten más-más svéd állampolgár kapja meg a lehetőséget, hogy hazája nevében írjon bejegyzéseket a népszerű mikroblog-portálon.
Milliók várják
Red alert: Kína elpusztítja az USA-t
Milliók várják a májust Kínában, akkor kerülhet ugyanis a boltokba az eredetileg a hadsereg katonáinak kiképzésére készített számítógépes szimulációs játék, a Dicsőséges Küldetés. A kínai Giant Network Technology cég által jegyzett és a Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) által támogatott program - a kínai mellett - a nemzetközi közösség figyelmét is felhívta magára.
Már ember se kell az új telefonos alkalmazáshoz
Rosszul van? Doktor Telefon majd megoldja!
Koreai kutatók munkája nyomán nemsokára talán elkerülhetők lesznek a rendelők előtti várakozások: erre az okostelefon kínálhat megoldás az egészségügyi intézmények helyett.
Webről jött mozik Velencében
Netes filmfesztiválra gyúr rá a Youtube
Online filmfesztivált rendez a YouTube videomegosztó közösségi portál; a tíz legjobb alkotást levetítik a velencei filmfesztiválon.
Twitter-támadás
Léklélek a neten: bekalózkodták Obamát
A Twitter mikroblog-portálon támadta Barack Obama elnököt Rupert Murdoch médiamágnás, amiért az amerikai kormány kifogásolja az internetes kalózkodós ellen a képviselőház által megalkotott törvénytervezet több pontját.
Okosak és szépek
Egymilliméteres keretet kaptak az új 3D tévék
Új dizájnnal debütáltak egyes készülékek a CES-en.
Emberhiánnyal küzdenek
Izraelre odacsap a kiberterror?
Izrael hét hónappal ezelőtt nagy csinnadrattával bejelentett kiberterror-elhárítási egysége szakértők szerint nagy tévedésnek bizonyult: a költségvetésen kívül a személyi állomány és a hatáskör is hiányzik, a kiszemelt műveleti vezető pedig visszautasította a felkínált munkát.
Letiltják a vallásellenes tartalmakat
Istenes lesz Indiában a Facebook
Egy delhi bíróság arra kötelezett 22 közösségi weboldalt, hogy hat héten belül távolítsa el felületéről a vallásellenes és antiszociális tartalmakat.
Adatlopásokra hivatkozik a pekingi kormány
Kína tovább szigorítaná az internet ellenőrzését
A kínai közbiztonsági minisztérium bejelentette: a pekingi kormány keresőszolgáltatókkal és pénzügyi szervezetekkel együttműködve dolgozik a kínai internet-felhasználók hatékonyabb védelmén az elmúlt időszakban egyre szaporodó adatlopási ügyek megakadályozására.
Netre megy a szemét
Jön az olimpia - tehát belefulladunk a spambe?
A nyári olimpiai játékok ideje alatt fokozódik a spamveszély, mert a levélszemétküldők kihasználják a fontos eseményeket a kéretlen levelek vonzóbbá tételéhez.
Hatalmas pofonok
Szétverte Sarkozyt egy-két török
A politikusok mellett a török internetes közösség sem hagyta válasz nélkül a francia parlament e héten hozott döntését az örmény népirtás tagadásának tiltásáról: a feszültségek levezetésére létrehoztak egy flashjátékot, amelyben a játékosok hatalmas pofonokat osztogathatnak a párizsi Eiffel-torony előtt pózoló Nicolas Sarkozy francia államfőnek.
60 óra/perc
Nagyon serények a YouTube-töltögetők
Percenként több mint 60 órányi anyagot töltenek fel a felhasználók a YouTube videomegosztó portálra - jelentette be a Google-csoporthoz tartozó vállalat hétfőn, hozzátéve, hogy a napi nézettség pedig elérte a négymilliárdot.
Megengedhetetlen
Az orosz cenzorok mégsem zabálják fel az internetet a spájzban
Megengedhetetlen a számítógépes világháló cenzúrája - Igor Segoljev cáfol.
Nem tetszik nekik a törvénytervezet
Sötétbe borult kalózok: tiltakozik a Wikipedia is
A Wikipédia angol nyelvű oldala sem fog üzemelni szerdán az internetes kalózkodás megfékezését célzó amerikai törvénytervezet elleni tiltakozás jeleként.
Bejelentést tettek
5 nap ide vagy oda: a Telenor megtéveszti a fogyasztókat?
Még kevesen ismerik azt az NMHH rendeletet, mely szerint ha kizárólag interneten keresztül kötik meg a hírközlési szerződést a fogyasztók, a vállalkozások kötelesek 5 napon belüli elállási jogot biztosítani nekik.
Ellenőrzés Indiában
Nem tetszik a tartalomszűrés a Googlenek és a Facebooknak
A Facebook és a Google vállalatok közölték a delhi legfelsőbb bírósággal, hogy nem tartják lehetségesnek a saját felületükön folytatott tartalomellenőrzést, a kifogásolható - például vallási alakokat nem megfelelőképpen ábrázoló - tartalmakat pedig csak figyelmeztetés hatására távolíthatják el.
A Wikileaks mintájára készült el a portál
A neten lepleznék le a neonácikat a németek
A WikiLeaks mintájára leleplező portált indítottak németországi neonácik ellen az Anonymous csoporthoz közel álló hacktivisták, azaz hackertámadásokat elkövető aktivisták.
Képes visszakeresni
Japán biológiailag megy neki a webvírusoknak
Japán szakemberek olyan számítógépes vírust fejlesztettek ki, amely képes visszakeresni egy hackertámadás helyét és a rosszindulatú programot hatástalanítja - számolt be a Jomiuri Sinbun című a napilap vasárnap.
Nemet mondtak a tévére is
Egy hétig net és mobil nélkül - túlélték a gimisek
Egy bolognai gimnázium diákjainak sikerült hét napot televízió, internet, mobiltelefon nélkül kibírni. Ígéretük szerint az új évben is hetente egy napot töltenek a modern technológia eszközei nélkül.
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:09 Képekkel! Robbanás a XIII. kerületben: leomlott a fél társasház
- 17:01 Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
- 16:09 Három ájult kutyát, gazdáikkal együtt hoztak ki a rendőrök
- 15:56 Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
- 15:24 Elment a magyar rekorder dobóatléta
- 15:13 Megmenekülnek a langurok
- 14:55 Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
Work Force Kft.SMT operátor
Prohumán 2004 Kft.Tesztmérnök
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.04 16:32
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 12:22
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 08:48
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.04 08:45
- A MÁV-csoport felkészült a télre2012.02.03 23:02









